Jézusmária, egy autó van a nevemen!

Már egy ideje foglalkozunk a gondolattal, hogy kell, kellene egy autó, mert a tömegközlekedés itt tényleg kiszámíthatatlan. Soha többet senkit nem akarok hallani a BKV-ra panaszkodni. Mindenki jöjjön ide legalább két hétre, és majd meglátja, de majd írok egy posztot, ahol részletezem a gyönyöreit.

Amikor megkaptam a munkát, még sürgősebbé vált a dolog, mert az éjszakai/hajnali műszakok után nem igazán van/lesz kedvem Paceville-ből hazabuszozni, ami napközben is minimum 60-70 perc, mert nem jön a busz. Azt mondjuk nem tudom, hogy a 3 éve elveszett rutinommal a bal oldalon merszem mennyi lesz, de majd gyakorolok.

Gábor már egy ideje nézegetett is autókat, a magyar kolleganőm Mazdáját is kipróbáltuk, de végül egy kis Toyota Corolla mellett döntöttünk, amit egy rettenetesen kitetovált, autónepper srác árult, aki meglepően segítőkésznek bizonyult. Miután megnéztük az autót és eldöntöttük, hogy kell, elvitt a biztosítóhoz, segített a nevemre íratni, befizette helyettünk a road licence-t és a vrt-t (műszaki vizsgaszerűséget) is elintézte.

Itt úgy látszik, csak máltai ID-t nem lehet intézni, minden más remekül megy. Csütörtökön reggel kilenckor találkoztam a díler sráccal, elvitt a biztosítóhoz, ahol jogsi nélkül is köthettem biztosítást (az enyém lejárt, az új épp most van úton Magyarországról ide), csak egy hivatalos, nevemen lévő papír kellett hozzá (esetemben a lakásszerződés) kellett hozzá, a magyar személyim, meg 225 euro, ês viszlát mehetünk is. Irány Valletta, átíratni a nevemre az autót, befizetni a road licence-t, kb fél óra, viszlát, van a nevemen egy autó. Ennyi. 10.30-ra már a munkahelyemen voltam, egy autóval gazdagabban.

Úgyhogy holnap irány a strand, autóval!