Dolgos napok

Egy hét munka után azt kell mondjam, hogy fogalmam sincs más, főállásban dolgozó anyukák miképpen vannak még életben? Vagy csak én szoktam el a “szántástól”?

Tény, hogy három év (másképpen fárasztó) anyuka lét után most eléggé megterheli az agyamat a másféle igénybevétel. Amikor anyuka lettem, akkor meg az terhelt meg, de az már régen volt, és volt elég időm alkalmazkodni hozzá. Ettől függetlenül egy percig sem állítom, hogy a századik “Anyaa! Meséld el, hogy hogy készült a busz/Smart bevásárló központ/Rotunda.” kérdés nem tud ugyanolyan megterhelő lenni, mint bankszámlakivonatokat vizsgálgatni, mert tud, csak másképpen. A legdurvább ennek a kettőnek a kombinációja.

Hétfőn kezdődött a tréningem és még jövő héten is tartani fog, ez alatt az idő alatt 11-18 között járok be az irodába, et még nem is a klasszikus 8 órás meló, de nekem mégis legalább 16-nak tűnik. Pénteken például tuti átestem valami időkapun és minden perc a duplájára hízott.

Így egyrészt alig várom, hogy vége legyen a tréningnek és részmunkaidőben folytathassam, másrészt nagyon nem várom, mert amikor végre kitisztul ez a kyc dolog egyik része, akkor a következő része teljesen átláthatatlanná válik és elképzelhetetlennek tűnik, hogy menni fog egyedül is.

Pedig biztos menni fog, mert nem vagyok annyira elveszett gyerek, de pénteken azért megzuhantam egy kicsit.

Szóval hogy mi is ez a know your costumer agent dolog? Tulajdonképpen hitel igényléshez benyújtott papírokat kell átvizsgálni több (sok) szempontból, részletekbe menően. Valódiak-e a dokumentumok, helyén vannak-e az ikonok, a fontok egyeznek-e, nem hamisították-e meg, stimmel-e minden megadott adat, dátum, név, bankszámlaszám - és ezek csak az angol ügyfelek, a spanyoloknál személyit/útlevelet/jogsit is kell vizsgálni és vagy ezerféle banki elismervényt, kivonantot, betétkönyvet. Pénteken már itt is kezdett felcsillanni a fény az alagút végén, de aztán belefutottam egy kivonatba, ami a Csalás című mappában volt, és hiába néztem, nem láttam rajta semmi gyanúsat. Meg is kérdeztem Alesiát, a teamleaderünket, hogy mégis mi a baj ezzel, de a válasza megint káoszba taszított. Merthogy ezen én még nem fogom látni, mert ez egy különleges eset, de ők már tudják, nekik már gyanús ezértmegezértmegezért, és igazából itt egy kicsit Sherlock Holmes-oknak kell lennünk. Na szuper. Ráadásul a spanyolok* ezen a héten nagyon megbolygatták az irodát, folyamatos kupaktanács volt valamelyik kolléga gépe mögött, hogy nézd csak meg, látod azt ott, szerinted? Hát nem tudom, gyanús… Viszont én kivel fogok kupaktanácskozni éjszaka, amikor egyedül vagyok?

• A spanyol kollegina szerint, akit velem együtt vettek fel, tényleg nagyon-nagyon gáz a helyzet náluk gazdaságilag, ez lehet az oka a sok hiteligénynek és a sok csalásnak.

És mindezt a tudást angol kell megszereznem, ami a nap végére eléggé leszív. A legnehezebb rėsze egyelőre az, hogy nem bírom leállítani az agyam, mindenféle akarat és értelem nélkül pörög tovább, és fordít mindent angolra. Néha van egy kis hangyafocis, sistergős szünet, de ilyenkor általában a napi itthoni szöszmötölésben nem elfáradt gyerek ugrál a hasamon, akkor meg azzal vagyok elfoglalva. Talán most, egy szabad nap után kezd kicsit lazítani az agyam. Biztos ezt is meg fogom szokni, de egyelőre ezt nagyon megterhelőnek érzem.

Amúgy nagyon jó felnőtt, ráadásul különböző országokból jött emberek között lenni, és élvezem, hogy használom, fejlesztem az eléggé megkopott angolomat. Továbbá biztos vagyok benne, higy ez minden szempontból szuper tapasztalat lesz számomra.

Emellett iszonyatosan felértékelődött a szabadidő, és mindezt a tengerparton eltölteni azért nem utolsó dolog.

Szóval most úgy érzem, hogy a helyemen vagyok és jól tettük, hogy belevágtunk a máltai kalandba.