Na ės milyen Máltán?

Lehetne ez egy szeretem/nem szeretem poszt is, de egyrészt nem akarok sarkítani, másrészt szűk egy hónapnyi ittlét után még éppen csak a felszínt karistolgatjuk, így nem is nagyon merek kategorizálni.

Jó itt. De milyen is lehetne? Süt a nap és van tengerpart, csak mi olyan lúzerek vagyunk, hogy pont a sziget közepén lakunk, viszonylag messze a tengertől. Bár amit elsőként megtud az ember Máltáról, az az, hogy nincsenek távolságok. Ezt többen el is mondják, meg ha rápillantasz a térképre, onnan is elég hamar kiderül. Nagyjából fél Budapest az egész. Közben azért mégsem olyan kicsik ezek a távolságok, gyalog mondjuk nem indulnék el Birkirkarából a Golden Baybe, pedig csak 13 kilométer, pont hárommal több, mint egy Vivicittá (bár a Parlament előtt kevésbé emelkedik a rakpart).

Jól van, de van busz is, nem? Igen, több is, sok. A hálózat tényleg szuper, gyakorlatilag mincs olyan pontja a szigetnek, ahova nem lehet eljutni. Egy napijegy nagyon durva másfél euróba kerül, szóval cirka másfél bkv jegy áráért egész nap közlekedhetsz. Nem egy buszon, egész nap! Sajnos a régi, színes máltai buszokat az EU szabályozás miatt lecserélték a modernebb Arriva buszokra. Állítólag hoztak belőlük csuklósakat is (Gergő imádná), csak azok nem tudtak bekanyarodni a szűk sikátorokban, és miután egy-kettő kigyulladt, gyorsan ki is vonták őket a forgalomból. Azért azt megnéztem volna, hogy mit csinálnak egy kanyarba beszorult csuklóssal… Jelenleg vegyesen járnak Arriva buszok, meg CopTaCo feliratú, szerintem kiszuperált turistabuszok. Ezeknek csak a szélvédője möge kiraknak két piros vagy fehér lapot a busz számával, és ha nem vagy résen, mert nem erre számítasz, és nem integetsz neki, akkor simán elmegy az orrod előtt.

Ilyenek voltak az EU előtt. Mi 2007-ben még ilyennel mentünk. Cuki, de amikor fürtökben lógnak rajta a turisták, akkor nem annyira komfortos, ellenben elég para volt, amikor nyitott ajtókkal száguldoztunk lefelé a hegyről letekergő utakon.

Most meg ilyenek:

Mivel itt a szabályokat elég lazán kezelik, így a menetrend is csak amolyan iránymutató. Minap, amikor Golden Baybe indultunk, épp elment az orrunk előtt egy CopTaCo busz, aminek elsuhantában megsejtettem a 44-es számot az ablakában, de nyugtattam magam, hogy biztos nem az volt, mert van még 10 perc az érkezéséig. De az volt, mert a következő 35 perc múlva jött. Aztán van olyan is, hogy a Ta’ Qali nemzeti parkba odafelé leszálltunk az egyik buszmegállóban, visszafelé meg a vele szemben lévőben, amiből a busz logikusan visszafele vitt volna minket Birkirkarába, de ehelyett Mdinában kötöttünk ki, ami szerintem az egyik legszebb település a szigeten, csak éppen akkor nem oda készültünk, hanem haza. Ezek kisebb gikszerek, amik hozzátesznek a távolságokhoz 10-20 perceket.

Aztán ha már fenn vagy a buszon, indulhat a szigetnéző körút, mert minden eddig általunk használt buszjárat szépen végigtekergőzik a közeli falvakon, itt is megáll, ott is megáll, tesz egy kört, kerülőt, még ide is bekukkant, amott meg szembejön egy teherautó, akkor vissza kell tolatni.

Na de ezen kívül milyen Máltán? Izgalmas. Izgalmas, mert új. A közvetlen környezetét hamar belakja az ember, már egy egy hetes nyaralás második napjától tudja, hogy a Smartnál balra kell fordulni, a sarkon a benzinkút, mögötte a Jeff pizzázója, és ott kezdődik a mi a utcánk, a közepén van a mi kapunk, és már otthon is vagyunk. De két utcával lejebb még nem jártunk, ez új, itt egy templom, körülötte kocsmák (nyilván), arra megy egy szép kis sikátor, jajdeszép ez a középkori hangulat, hopp, itt meg már olyan, mintha Londonban lennék, két sarokkal arrébb meg mintha Bejrútban.

Izgalmas az ismeretlen áruházláncok ismeretlen termékei. Van az egyik polcon egy növény valami olajos cuccban, soha életemben nem láttam még csak hasonlót sem, és kizárólag máltaiul van ráírva a megfejtés, így fogalmam sincs mi az. A szupermarket óriási, egy tesco hosszúságú sor komolyan csak mosogatószivacsokkal van tele, és ez jellemző minden árucikkre. Ezt már Londonban is megtapasztaltam, és már ott is frusztrált egy kicsit. Egyrészt mert képtelenség választani a 348 féle cheddar sajt közül, másrészt mert ki van zárva, hogy ekkora mennyiséget el lehet adni, fogyasztani és nem megy a pocsékba.

Az nagyon szívmelengető, hogy ha valakire rámosolyogsz az utcán, visszamosolyog. A boltban mindig Madame-nak szólítanak, amitől rögtön egy kopott farmeres, zuhanyzókontyos, sminkeletlen atisztrokratának érzem magam, pedig szimplán csak leasszonyomoznak.

De van bosszantó része is. Nem nagyon szeretem a válszélességű utcákat, ahol Gergővel kézenfogva nem férünk el. Van, hogy ő megy fent én meg lent az úton. Aztán egyszercsak elfogy a járda, akkor battyogunk az úttesten, az autósok meg csak hanyagul dudálnak figyelmeztetésül, hogy jövök, szívódj fel. Az viszont meglepő, hogy a zebránál meg rögtön átengednek.
Nem szeretem, hogy ezeken a hatalmas járdákon még a kipakolt szemeteszsákok is nehezítik a közlekedést, vagy ha az nem, akkor egy fát ültettek a közepére vagy csak simán otthagytak egy bringát.

Nem szoktam hozzá, hogy szemetesek az utcák. Nem szoktam hozzá, hogy szinte semmi nem működik elsőre jól. Nem szoktam hozzá, hogy egy kicsit sem precízek.

A Vodafonnal immár 22 napja nem tudunk dűlőre jutni az általuk elrontott mobilnetemmel, ami 25 euróba került. A Melitások elfelejtették aktiválni a lakásban a netünket, azért is be kellett menni Vallettába. A wifi a nagyszobában szupererős, egy nap csak 2-3 alkalommal szakad meg, a gyerekszobában viszont már temporarily avoiding poor connection, pedig ennyire azért nem nagy a lakásunk. Gábor rendelt egy monitort a szomszéd faluból, ami egy hét alatt sem érkezett meg. Amikor rákérdezett, hogy merre van, akkor kiderült, hogy ja olyan nincs is nekik raktáron. A honlapin még most is az van a cucc alá írva, hogy raktáron.

Számolom a napokat, mennyi idő után fogok hozzászokni.