Névnapozás kalózországban

Gergely nap van, és ezúttal nem felejtettem el, sőt, annyira nem felejtettem el, hogy 9-e helyett 4-ére emlékeztem, így egy héttel előbb kapott ajándékot. Igazából Tayo buszt szeretett volna, de azt szerintem csak Dél-Koreában lehet kapni, itt két játėkboltot is végigjártunk, de egyikben sem volt. Sőt, az eladó azt sem tudta, miről beszélek, de hát ő kérdezte, hogy segíthet-e. Közben Gergő talált egy tehénszállító favonatot és közölte, hogy az is jó lesz, a Tayo buszt majd születésnapjára kéri. A vonat azóta a tévéállvány alsó polcán van, mert természetesen két napig volt érdekes, addig viszont az ágyba is magával vitte.

Tegnap megint a játékbolt előtt ácsingózott, de nem mentünk be, cserébe megígértem neki, hogy ma megehet egy szelet névnapi tortát.

Strandolást terveztünk mára, hogy délelőtt hagyjuk Gábort dolgozni. Buggibát jelöltem meg úticélnak, mert ott láttam a térképen homokos tengerpartot. Gergő már a buszon pontosította a menetrndet, miszerint: “Anya! Előbb megeszem a névnapi sütimet, és utána mehetünk strandolni. Apa meg majd otthon mondja nekem, hogy boldog névnapot, Kismajmóca!”

És ez majdnem pontról pontra így is történt. Buggibában a buszmegállóval szemben rögtön van egy kávézó, hálistennek 3-4 különbözô torta is pörgött a süteményhűtőben. A gyermek “bogyós” tortát kért, ami igazából mogyoró mousse torta a tetején csokis mogyoróval, és valami elképesztően finom volt.

Homokos tengerpartot persze nem találtunk, mert amit a google maps annak mutatott, az “csak” egy sziklás strand volt, és mivel senki nem strandolt, így nem akartam kidobni a fürdőruhás testem a sziklákra, és amúgy sem kénylemes és Gergő sem tud homokozni.

Találtunk viszont egy szuper játszóteret (itt egymást érik a menőbbnél menőbb parkok, játszóterek), és mivel pont az Aquariummal szemben van, ezért tengeri témák köré építették az egészet. Volt két Nautilus tengeralattjáró, egy a földön a babáknak, egy pedig fent a magasban a hat éveseknek, kötélpályával, alagút csúszdával, és az én kis beszari gyermekem mostanában olyan bátor, hogy kifejezetten ezek a magas, zárt csúszdák a kedvencei. Hát, nem mondom, hogy nem fagyott meg bennem kétszer-háromszor a vér, mire feltornáztam a tetejére, ahol már éppen csak a cipőjesarkánál fogva tudtam tartani.

A sokkal kevésbé hajmeresztő moszatvárba viszont semmiféleképpen nem akart felmenni, a függőhídon is csak kézenfogva, négykézláb volt hajlandó közlekedni. Nem értem a gyerekeket :)

Érdekes, hogy otthon nem nagyon érdekelték a játszótéri gyerekek, a megszokott kis barátaival elvolt, de idegenekkel nem barátkozott. Naná, hogy most, amikor nem értik egymást a másikkal, rögtön mindenkivel beszélgetni akar. Így hát ma szépen elmesélte magyarul egy máltai kisfiúnak, hogy hogyan kell a homokozóformával csikóhalat csinálni, mire a máltai kisfiú a gereblyét lóbálva válaszolt neki valamit. 3 évesen nincsenek nyelvi akadályok.

A homokos strandot persze hazafelé a buszról láttuk, de gyalog esélytelen lett volna. De megjegyeztem, hogy legközelebb két megállóval később szállunk le.