Gergely nap van, és ezúttal nem felejtettem el, sőt, annyira nem felejtettem el, hogy 9-e helyett 4-ére emlékeztem, így egy héttel előbb kapott ajándékot. Igazából Tayo buszt szeretett volna, de azt szerintem csak Dél-Koreában lehet kapni, itt két játėkboltot is végigjártunk, de egyikben sem volt. Sőt, az eladó azt sem tudta, miről beszélek, de hát ő kérdezte, hogy segíthet-e. Közben Gergő talált egy tehénszállító favonatot és közölte, hogy az is jó lesz, a Tayo buszt majd születésnapjára kéri. A vonat azóta a tévéállvány alsó polcán van, mert természetesen két napig volt érdekes, addig viszont az ágyba is magával vitte.
Tegnap megint a játékbolt előtt ácsingózott, de nem mentünk be, cserébe megígértem neki, hogy ma megehet egy szelet névnapi tortát.
Strandolást terveztünk mára, hogy délelőtt hagyjuk Gábort dolgozni. Buggibát jelöltem meg úticélnak, mert ott láttam a térképen homokos...